2. Györgyfalvi Népzene és Néptánctábor – 2012.08.12-19.

 

Népzene- és néptánctábor Györgyfalván, másodszor

A Falu Kútja Egyesület augusztus 12. és 19. között rendezte meg a II. Györgyfalvi Népzene- és Néptánctábort, amelynek résztvevői hétfőtől péntekig napi két táncpróbán tanulták a györgyfalvi táncokat, Both József és Both Zsuzsa – a Népművészet Ifjú Mesterei, valamint az EMKE Kacsó András-díjasai – oktatásában.

Szabadidejükben a táborozók megtekinthették a faluközösség által adományokból létrehozott tájházat, meglátogathatták továbbá Jaskó Istvánt, avagy Pitti bácsit, ahogy a falu poétáját szólítják. A táborozók ott megtapasztalták a györgyfalvi ember vendégszeretetét és megcsodálták a vendégfogadó néprajzi gyűjteményét, sokan pedig az általa eladásra készített györgyfalvi mellényekből és priccses nadrágokból is vásároltak.

A tábornapok fénypontjainak az esti táncházak bizonyultak, amikor a résztvevők nagy örömére a helyiek is csatlakoztak a mulatozáshoz, így első kézből tapasztalhatták meg a próbákon tanult figurák, lépések eredeti előadásmódját. Ebben természetesen nagy segítségre volt a tábori zenekar, a Tokos, amelyet idén februárban a 35 éves kolozsvári táncház alkalmával ismerhetett meg a közönség.

A péntek estét megtisztelte jelenlétével Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató és népzenegyűjtő, aki levetített a táborozóknak egy 1986-ban készült, népzenés, -táncos forrásértékű dokumentumfilmet. Ezt követte a györgyfalvi református lelkész képes-zenés diavetítése, amely a bözödújfalui tragédiát mutatta be.

A hetet – amelynek során a táborozók bejárták a feleki gömbkövekkel teli határt is – a szombat esti gálaműsor zárta. Felléptek a györgyfalvi gyerekek a héten tanult széki táncokkal, majd Buvári Réka györgyfalvi népdalcsokrot adott elő. A györgyfalvi tánccsoport fellépését követően a tábori zenekar a kolozsi Laka Aladár (Kicsi) emlékére egy tőle tanult virrasztóéneket adott elő, majd a gálaműsort a tábor résztvevői zárták, bemutatva a hét folyamán tanultakat.

Forrás: szabadsag.ro

 

Nincsenek hozzászólások

Leave your comment





Back to Top