5. Györgyfalvi Népzene és Néptánctábor – 2015.07.19-25.

A néptánctábor margójára

Kicsit szakítva a hagyománnyal most nem azzal fogom kezdeni a cikket, hogy milyen jó volt a tábor vagy, hogy milyen sok embernek köszönöm a segítséget. Több szempontból is rendhagyó a mostani cikk. Egyrészt már annyi idő eltelt a tábor óta, annyi más élménnyel gazdagodtunk, hogy a tánctábor nyújtotta lelkesedés alább maradt.  Másrészt azért is rendhagyóbb mostani írásom, mert benne nem csupán a tábor beszámolója lesz elrejtve, hanem megpróbálok egy - az elmúlt öt év tapasztalatára alapozott összefoglaló vizsgálatot nyújtani a falu fejlődésére nézve.

Nagy örömünkre egyre több györgyfalvi gyerek, fiatal és felnőtt vesz részt a tábor programjain. Idén közel 50 gyerek és fiatal vett részt aktívan a táncpróbákon, népdaloktatásokon, kézműves foglalkozásokon és az esti táncházakon. A külföldi vendégek a világ legtávolabbi részeiről érkeztek Györgyfalvára, voltak az Amerikai Egyesült Államokból, Ausztráliából, voltak nálunk németországban élő magyarok, de még egy viking ősökkel rendelkező résztvevő is eljött. Immár többször beigazolódott az a nézetem, hogy a külföldről érkező táborozók pozitív hatással vannak a györgyfalviakra, abból a szempontból, hogy újra és újra szembesülünk az idegenek - a saját kultúránk iránt mutatott érdeklődésével. Ezt látva, felmerülhet a kérdés mindannyiunkban: ha az idegen ennyire szereti és értékeli a györgyfalvi hagyományos népi kultúrát, akkor minket nem kellene legalább annyira, ha nem jobban, foglalkoztasson a dolog? Másként feltéve a kérdést, úgy hangzana, hogy: nem-e a mi feladatunk éltetni a györgyfalvi népi kultúrát? Gondolom, hogy a válasz mindenkinek nyilvánvaló. Igenis a mi feladatunk, a györgyfalviak feladata és kötelessége a saját kultúráját megtartani és éltetni. Szépen hangzik ez így, de tudjuk, hogy a gyerekeket és a fiatalokat nem intéssel vagy utasítással lehet  kötelességtudatra nevelni, hanem közösségi- és kulturális értéket termelő, élményszerű tevékenységeken keresztül. Ilyen tevékenység többek között a néptánc. Azok a gyerekek akik kicsi kortól kitartóan tanulják, gyakorolják majd az életük részévé válik a népzenére való szórakozás, a néptáncolás, automatikusan a kultúra hordozóivá vállnak. Ráadásul hálásan és büszkén képviselik közösségüket.

Visszatekintve az öt évvel ezelőtti helyzetre, úgy gondolom elégedett lehetek. Mióta 2011-ben elindítottuk a Györgyfalvi Népzene és Néptánctábor rendezvénysorozatot történt némi változás a faluban. Most kimondottan azokra a pozitív változásokra gondolok, amik kulturális téren mentek végben (de tudjuk, hogy akár szociális és gazdasági vetületei is vannak), ilyen például a Györgyfalvi Ifjusági Néptánccsoport létrejötte és fennmaradása valamint a számtalan fellépési meghívása. Az a tény, hogy Magyarország szerte és más magyarlakta vidékeken néptáncos közegben ismerik és kedvelik a györgyfalvi táncokat, büszkén hordják a györgyfalvi lájbit, vagy örömmel osztják meg a Györgyfalván szerzett élményeket nem csupán a tánctábor érdeme, hisz emlékezzünk meg Jaskó István ‘Pitti’ bácsiról aki élete végéig hidat képezett Györgyfalva és a külvilág között.  Ahogy Pitti bácsi, úgy mi is fontosnak tartjuk ezt a hídépítést folytatni, és úgy érzem a fiatalok körében egyre több lelkes egyéniség vállalja fel büszkén ezt a feladatot.

Természetesen nem valósulhatott volna meg mindez csupán lelkesedésből és önerőből, ezért meg kell említenem azokat a támogatókat akik megértették törekvésünk fontosságát.  Csak, hogy a távoliakkal kezdjem elsőként megköszönném a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő zrt., a Kolozs Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány által nyújtott támogatást, akik immár következetesen hisznek Györgyfalva kulturális életének érdembeli fejlődésében és megadják hozzá a gazdasági eszközöket. Továbbá köszönöm mindazoknak akik hozzájárultak a tábor szervezéséhez és lebonyolításához. Utoljára hagytam, de talán az egyik legfontosabb kultúra-közvetítő partnerünk ebben a falufejlesztési munkában a Görgyfalvi Lap. Köszöntöm újraindulását, gratulálok főszerkesztőjének a vállalt munkáért és felelősségért valamint kívánok sok-sok gazdag lapszámot és legalább annyi évadot amennyi mögötte van.

Média partnerként megnevezhetem továbbá az MTVA M1 csatornáját, aki idén élőben közvetítette a tábori hangulatot az egész Kárpát-medencében, valamint a kolozsvári TVR Cluj csatorna Magyaradását akinek jóvoltából a tábor előtt beszélgethettünk a közelgő rendezvényről a kolozsvári közönség számára.

Aki képekben és videón szeretné kissé átélni a tábor hangulatát látogasson el honlapunk fotó- és videótárába.

 

Nagy Ákos                                                                                      Képek itt.

Falu Kútja Egyesület, elnök                                                       A táborról a médiában itt.

Nincsenek hozzászólások

Leave your comment





Back to Top